Sérelemdíj
Sérelemdíj
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új Pk.) a nem vagyoni kártérítés helyett bevezeti a sérelemdíj jogintézményét, amely a nem vagyoni kár egy összegű vagyoni jellegű reparációját jelenti arra az esetre, ha valakinek a személyhez fűződő jogait megsértették. Akit tehát a személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire - különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására - tekintettel, egy összegben határozza meg (új Ptk. 2:52.§).
A korábbi szabályozáshoz és bírósági gyakorlathoz képest jelentős változás, hogy a jogsértés tényén kívül nem szükséges további hátrány bizonyítása. Korábban többféle egymással ellentmondásos bírói gyakorlat alakult ki és terjed el a nem vagyoni kártérítés megítélése körében. A bíróságok az ítéleteik nagyobb részében következetesek voltak abban, hogy a sérelmet szenvedett félnek a személyiségi jogsértés bekövetkezésén túl bizonyítania kellett azt is, hogy valamilyen hátrány érte. Ez a bírói gyakorlat a korábbi Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénybe 1977. évben beiktatott 354.§ paragrafushoz köthető, amely a nem vagyoni kártérítés megítélését csak abban az esetben tette lehetővé, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan nehezítette, illetve a jogi személynek a gazdasági életben való részvételét hátrányosan befolyásolta. Annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság a 354.§ paragrafust a 34/1992. (VI.1.) határozatában annak túlzottan megszorító jellege miatt alkotmányellenesnek találta és a 354.§ szakasz 1993. évben hatályon kívül helyezésre is került, a bírói gyakorlat továbbra is többnyire megkövetelte a sérelmet szenvedett fél részéről az általa elszenvedett hátrányok bizonyítását a nem vagyoni kártérítés megítélésnek az előfeltételeként. 1993. évtől a Ptk. 355.§ (4) bekezdése kimondta, hogy kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmarad vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Egységesen határozta meg tehát a vagyoni és nem vagyoni kártérítés feltételeit. Fenti jogszabályhely ellenére a bírói gyakorlatban azonban egyre inkább elterjedt az az újabb álláspont, miszerint a nem vagyoni kár megállapításához nem követelték meg az elszenvedett hátrány bizonyítását, csupán a kártérítés mértéke körében vizsgálták az okozott hátrány súlyosságát. Az új Ptk. rendelkezései tehát ezen utóbbi álláspontot követik feloldva a bírói gyakorlatban meglévő korábbi ellentmondásokat.
Dr. Nemes Iván Sándor
ügyvéd
Figyelmeztetés!
Jelen írás nem minősül egyedi ügyekben felhasználható jogi szakvéleménynek.